|
Ugrás
az adott típushoz:
2009. nyarán Debrecen helyi közlekedésében szolgáltatóváltás történt. Az eddigi szolgáltató - Hajdú Volán Zrt - helyett, a Cívisbusz Konzorcium vette át a város helyi közlekedésének üzemeltetését, teljesen új járműparkkal. A buszflotta két típusból tevődik össze: Alfa Cívis 12 és Alfa Cívis 18. A Cívis 12 buszokból kettő prototípus készült, melyek Székesfehérváron álltak forgalomba. Ezek a buszok a Localohoz képest immár végig, a harmadik ajtóig alacsonypadlós kivitelűek, Euro5-ös motorral felszereltek és szemre is tetszetősebbek. A két busz egymástól kissé eltérő Debrecen helyi fényezéssel állt forgalomba 2009. júniusában.
LMF-369, 2009-es gyártású Alfa Cívis 12 típusú autóbusz
LMF-370, 2009-es gyártású Alfa Cívis 12 típusú autóbusz
|
2006. őszén forgalomba állított DAB midibuszok után, novembertől kezdve egyre nagyobb számban tűntek fel a város útjain, ezen különleges DAB buszok. Jellegzetességük, hogy LPG gázzal üzemelnek, és alacsonypadlós kialakításúak. Eleinte próbaüzemeltetés keretében közlekedtek, de 2006. év végétől megkapták a szokásos fehérvári fényezést, valamint a céglogókat és feliratokat. 2007. tavaszának a végétől egy újabb példány került állományba (KPZ-405), így 12 darabra nőtt a darabszámuk. Ez az utolsó kocsi kb. 2 évig fehér fényezéssel közlekedett, 2009. júliusában fényezték le a Fehérvár helyi színekre. A járművek üzemeltetése költségesebb a dízel járművekhez képest, 2012-re az állomány alig harmada-negyede közlekedik a város útjain.
KJR-751, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-752, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-753, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-754, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-756, 1999-es gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-757, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-758, 1997-es gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-759, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-760, 1999-es gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-761, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KJR-762, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KPZ-405, 1998-as gyártású DAB 15-1200C típusú autóbusz
KKF-398, 2000-es gyártású DAB 11-860S típusú autóbusz
KKF-399, 2000-es gyártású DAB 11-860S típusú autóbusz
|
Az új Alfa Localo és a használt DAB/Volvo buszok beszerzésével folyamatosan kerültek eladásra/selejtezésre, illetve átcsoportosításra az IK260-as fehérvári buszok, jelenleg már csak egyetlen darab maradt a helyi állományban. 2012 nyarán újra forgalomban látható az autóbusz, karosszériafelújítás után és megújult külsővel.
DUD-813, 1998-as gyártású Ik 260.50J típusú autóbusz
GSR-216, 1998-as gyártású Ik 263.30A típusú autóbusz
GSR-217, 1998-as gyártású Ik 263.30A típusú autóbusz
|
|
DUD-689, 1996-os gyártású Ik 283.10 típusú autóbusz
HSX-426, 2001-es gyártású Ik 412.30A típusú autóbusz
IDZ-448, 2002-es gyártású Ik 412.30A típusú autóbusz
IDZ-466, 2002-es gyártású Ik 412.30A típusú autóbusz
Kettő darab 1995-ben vásárolt Ik435-öshöz(melyek 2005-ben átkerültek Dunaújváros helyi üzemhez) 2001 decemberében érkezett egy harmadik példány, mely nem új jármű, hanem az Ikarus gyár dízel-elektromos kísérleti autóbusza volt, melyet átalakítottak és felújítottak. Jellemzője a sötétített oldalüvegek, belső kárpitborítás, valamint, hogy Rába Euro2-es motor dobog benne. 2002. április elején kapott az Esso reklám miatt új fényezést. Az ezt követő évek során folyamatosan rótta a város utcáit a jármű, 2010. év végére kérdéses lett a jármű sorsa, majd némi felújítás keretében első és egyetlen Ik400-as kocsiként megkapta a Fehérvár helyi fényezést és 2012-ben is látható még forgalomban az autóbusz.
GVY-398, 1993-as gyártású Ik 435.40A típusú autóbusz
|
A helyközi forgalomban 2002-ben megjelent 2 darab csuklós Mercedes Conecto-t követően, a 2003-as évben már Szfvár helyi közlekedésében is megjelentek ezek a típusú csuklós buszok. Minden évben 3-3 darabbal bővült a csuklós állomány a 2006-os évig bezárólag, mivel a Mercedes az ilyen kialakítású Conecto típusának a gyártását beszüntette.
ITY-758, 2003-as gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
ITY-759, 2003-as gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
ITY-760, 2003-as gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
JIW-674, 2004-es gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
JIW-679, 2004-es gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
JIW-681, 2004-es gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
JXF-355, 2005-ös gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
JXF-356, 2005-ös gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
JXF-358, 2005-ös gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
KEZ-589, 2006-os gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
KIW-590, 2006-os gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
KIW-775, 2006-os gyártású MB O345G Conecto típusú autóbusz
2006 augusztusától a palotavárosi
autóbuszforgalmat a DAB midibuszokkal szolgálta ki a Volán. A lakosság kérésére -
a buszok által menet közben kibocsátott zavaró "fütyülős" hang okán - a
cég kettő darab MB O520-as típusjelzésű Cito kisbuszt állított forgalomba, melyeknek ünnepélyes
átadása 2007. november 29-én történt. Az autóbuszok 6 évesen érkeztek
Fehérvárra, előzőleg Portugáliában közlekedtek. Már az átadáskor magukon
viselték a helyi fényezést, rendszámuk: KXG-642 és KXG-643 lett. A kettő KXG-s rendszámú Cito nem volt hosszú életű Fehérváron,
mivel továbbkerültek a Balaton
Volánhoz, és immár Balatonfüred
helyijáratos forgalmában közlekednek
2008. decembere óta, újrafényezve a
helyi színekre.
LGK-885, 2001-es gyártású MB O520 Cito típusú autóbusz
LGP-589, 2001-es gyártású MB O520 Cito típusú autóbusz
|
2008.
májusában egy eddigiekhez képest nagyobb darabszámú, használt
buszbeszerzési tender került kiírásra, amelyben helyi/helyközi és
szóló/csuklós buszok egyaránt szerepeltek. A tender eredményesen zárult
és 2008. augusztus vége felé megjelentek az első példányok azokból a
buszokból, melyek a tender keretében kerültek a Volánhoz(Pl. LGK-885-ös MB
Cito) .
LGK-879, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
LGK-884, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
LGP-860, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
LGP-882, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
LOH-463, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
LOH-465, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
LPN-422, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
LUX-475, 2000-es gyártású Volvo 7000A típusú autóbusz
|
2006. márciusában
7 darab, használtan vásárolt alacsonypadlós szóló Volvo busz állt
szolgálatba a helyi üzemben. Ezeket a buszokat az önkormányzat kérésére
vásárolta meg a Volán, és elsősorban azokon a vonalakon közlekednek,
amelyeken az idősek/mozgásban korlátozottak nagyobb számban utaznak, mivel
eddig csak három ilyen jármű közlekedett Fehérváron.
A járművek
3 ajtósak, a 2. ajtóig teljesen alacsonypadlós kivitelűek, EMKE típusú
elektronikus utastájékoztató berendezéssel és KONVEKTA típusú
légkondícionáló berendezéssel vannak felszerelve.
Az ajtók nyitását és záródását az elektronika végzi a 2. és 3. ajtónál, csak
az 1. ajtó mozgásait irányítja a gépkocsivezető.
2007. nyarán egy nyolcadik példány is üzembe állt Fehérváron, KUG-320 rendszámmal, valamint újabb változásként 2010. szeptemberében a Dunaújváros helyközi üzemnél maradt egyetlen példány(KCH-562) is Székesfehérvár helyi állományába került helyközi fényezéssel. Ezt követően 2011. tavaszán Mórról az egyik busz szintén átkerült Székesfehérvárra (KCH-559), mely azóta megkapta a helyi fényezést. 2012. júniusában a KCH-566 a Volán-telepen kigyulladt, nagy valószínűséggel selejt lett. KCH-521, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KCH-522, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KCH-559, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KCH-560, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KCH-562, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KCH-563, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KCH-564, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KCH-565, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
KUG-320, 1997-es gyártású Volvo SN12 típusú autóbusz
|